Csilla története

Én egy 68 éves kedves, csinos, intelligens hölgy vagyok és csak azért írok, mert itt is szeretném Almássy Évának megköszönni, a segítségét illetve a hagyományos társközvetítő iroda dolgozóinak a törődést és, hogy mindent megtettek annak ügyében, hogy megtaláljam a páromat, illetve elmesélni mindenkinek, hogy van remény, csak merni kell lépni. 8 évvel ezelőtt, miután egy nagyon hosszú házasság után egyedül, özvegy maradtam, sokáig nem tudtam mit csináljak, merre menjek, online felületről, sok jót nem hallottam a baráti köreimben, így elkezdtem egy komoly hagyományos társkereső irodát keresni. Hamarosan rá is leltem Almássy Éva diplomás társkereső irodájára. Telefonon bejelentkeztem, majd egy személyes beszélgetés után beregisztráltam a társkeresők közé. Eleinte nehezen indult be a társkeresésem, de 3 hónap után felkeresett az az úr, akiben megtaláltam a következő 5 évre a páromat. Nagyon nagy boldogság következett és tartott is majdnem 5 évig, de sajnos a sors elragadta tőlem, így újfent egyedül maradtam. Egy darabig megsirattam a boldog éveimet, szomorkodtam, mi lesz velem, immáron már ennyi idősen, kinek kell egy ilyen öregasszony. Majd hirtelen elhatározásból, újból bejelentkeztem Almássy Éva megbízható hagyományos társkereső irodájába. Mivel egyszer már megtaláltam ott a boldogságomat, így tele reménnyel mentem el újból a személyes találkozóra. Nem volt egyszerű, mert sok emlék kötött a társkereső irodához, az akkori szerencsémhez, ahol megtaláltam anno az én drága páromat. A második nekifutás lassabban ment, most 8 hónap kellett ahhoz, hogy újra jól érezzem magam egy úr társaságában. Először a szívem még mindig nehéz volt, de azóta eltelt több mint egy év és újra megtaláltam a boldogságot Almássy Éva diplomás társkereső irodája segítségével. Azért meséltem el röviden a történetemet, mert sajnos ebben a korban sokan járnak hasonló cipőben, mikor a sors keresztül húzza a számításainkat és mi nők, meg már ennyi idősen, azt gondoljuk kinek fogunk mi tetszeni, öregek vagyunk, ráncosak, reményt vesztettek egy ilyen szomorú eset után. De van remény! Tiszta szívből ajánlom Almássy Éva hagyományos diplomás társkereső irodáját. Nagyon kedvesek, segítőkészek, nem megy egy hét alatt, türelmesnek kell lenni és ahogy szokták mondani – „Türelem rózsát terem”. Még egyszer köszönöm az irodának a jóságát és sok sikert kívánok mindenkinek!