Az eredményes ismerkedés önmagunk felvállalásával kezdődik

Az ismerkedés sokszor valódi türelemjáték. Gyakran hangoztatott vélemény, amellyel az internetes fórumokon is rendre találkozhatunk, hogy nem érdemes keretekbe rakni már az elején a kapcsolatot. Hagyjuk meg a másik fél számára, hogy az ismerkedés a saját tempójában valósulhasson meg. Amennyiben nem így teszünk, akkor félő, hogy elijesztjük őt a túlságosan komoly szándékainkkal.

Valószínűleg ez a dilemma meglehetősen sokakat érint. Ők különös nyomást érezhetnek egy új ismerkedés során, mivel attól félnek, hogy ha túl hamar adnak hangot elképzeléseiknek és preferenciáiknak, akkor elveszítik az esélyt, hogy a másik igazán érdeklődő maradjon az irányukba. Az ehhez kapcsolódó szorongás miatt pedig gyakran inkább feláldozzák saját hitelességüket a kapcsolat megmaradása érdekében.

Ezzel a hozzáállással többek között az a probléma, hogy amennyiben engedünk neki, úgy nem lesz lehetőségünk megtapasztalni, hogy a másik fél egyáltalán hogyan reagál azokra a dolgokra, amik őszintén foglalkoztatnak minket.

Például ha egyenesen kimondjuk, miszerint az igazit keressük, mert valójában családot szeretnénk alapítani, már az elején felállítunk egy nagyon hatásos szűrőt. Ez nem engedi át azokat az embereket, akik a miénktől merőben más jövőképpel rendelkeznek, és egyúttal közelebb hozza azt a személyt, aki szintén ugyanarra vágyik, mint mi.

Az őszinteség, önmagunk hiteles vállalása az ismerkedés elején, a leghasznosabb dolog, amit a saját boldogságunk érdekében tehetünk. Közben megfigyelhetjük a másik reakcióit, és rövid időn belül pontos képet kaphatunk arról, hogy van-e közös jövő kettőnk számára.

Egy kapcsolat kizárólag abban az esetben képes továbbfejlődni, ha a felek kölcsönösen meg tudnak felelni a partnerük reális kapcsolati igényeinek. Amennyiben ez letisztázott és működőképes, az nagyszerű. Viszont ha az ellenkezője történik, ha az őszinteségünk ellenére folyamatosan a másik fél által felhúzott falakba ütközünk, akkor a lehető legjobb, ha mindez időben kiderül. Így nem kevés felesleges fájdalomtól és csalódástól kíméljük meg magunkat.

Egy minőségi, az emberi kapcsolatok irányába végtelenül elkötelezett társkereső iroda ilyen irányelvek mentén igyekszik hidat képezni a hasonló gondolkozású emberek között. Ehhez kizárólag olyan társkereső módszereket hív segítségül, melyek komplex módon világítják meg mindkét fél keresési szempontjait.