Abigél története

Én egy 75 éves diplomás nagymama vagyok. Először 10 évvel ezelőtt kerestem fel Almássy Éva komoly társkereső irodáját. Akkor, 3 hónapi tagság után, megtaláltam az én drága férjemet, akit sajnos két évvel ezelőtt egy gyors lefolyású betegség elszakított tőlem. Egy év elteltével a halála után, nagy lelkifurdalás közepette, újra ellátogattam Almássy Éva diplomás társkereső irodájába. Nagyon nehéz volt lelkileg, hisz az előző férjemmel ott ismerkedtem meg és mind a ketten nagyon hálások voltunk Éva hagyományos társkereső irodájának, hogy a segítségükkel egymásra találtunk. Most újra ott voltam az irodában, immár idősebben mint 10 évvel ezelőtt. Kicsit szomorúan, de újra belevágtam a komoly társkeresésbe. Azzal nyugtattam magam, hogy az én drága volt kedvesem is így akarná. Az első találkozásokat, randevúkat még nehezen éltem meg, de 5 hónap után, megismerkedtem egy diplomás, kedves, sármos, tisztelettudó, tip-top úriemberrel. Ő szintén elvesztette feleségét, lánya iratta be Almássy Éva Diplomás társkereső irodájába, hogy szerencsét próbáljon. Mivel szinte hasonló volt a helyzetünk, hamar egymásra találtunk minden téren és azóta is nagyon szépen, kiegyensúlyozottan élünk. Azért gondoltam, hogy leírom röviden a társkereső történetemet, hogy másoknak is reményt adjak szavammal, hogy igenis, kell merni újra lépni, mert egyszer élünk és egy megbízható kedves társsal sokkal könnyebb, elviselni az életet, főleg ebben a korban, mint egyedül. Szeretném mindenkinek meleg szívvel ajánlani Almássy Éva hagyományos társkereső irodáját, náluk van remény a boldogdágra, hisz itt vagyok én élő példának, kétszer találtam már meg Almássy Éva hagyományos irodájában a páromat! Köszönöm!